A tenyésztett gyöngyök megjelenéséig az igazgyöngy beszerzésének domináns módja a gyöngyhalászat volt. A gyöngyhalászok kis csónakokból ugrottak a vízbe, és 4 – 12 öl (7 – 22 m) mélyre merültek. Addig maradnak lent, amíg bírták levegővel. A gyöngykagylókat a derekukra kötött hálóba rakták.
A Perzsa öböl nyugati részén az esztendőnek kagyló-halászásra alkalmas négy hónapjában 3-3,5 ezer bárka figyelhető meg a partvidék vizén. Bárkánként átlagosan tíz ember tartózkodik a partvidéken. A partvidék népessége hirtelen megnövekszik a gyöngyhalászat idejére, ami akár 50 ezer főt is jelenthet. A halászok bennszülött arab búvárokból állnak, akik képesek akár 1-1,5 percig is a víz alatt maradni. Ez idő alatt sikeresen összeszedik - a magukkal vitt kosárba - a kezük ügyébe eső összes kagylót. A merüléseket rövid pihenés után újra és újra megismétlik. Ez a munka négy hónapon keresztül megszakítás nélkül folyik, mely alatt a szervezetüket rettenetesen magas erősségű megterhelésnek teszik ki.
A fedélzetre kerülő kagylókat két-három ember éles, keménypengéjű késsel nyitja fel. A talált gyöngyöket a vezető őrizetére bízzák. Az itt talált gyöngyök, míg teljesen ki nem száradtak, kissé zöldes árnyalatot mutatnak, kiszáradás után pedig fehérek vagy gyengén sárgásakká válnak. Minőségük az összes igazgyöngyök között általában a legkiválóbb. A parton a gyöngyöket nagyobb cégek veszik át. Ezután az év termelését ezek a cégek dolgozzák fel: szárítják, csiszolják, fúrják, majd sorokká állítják össze. A kagylók héját a gyöngyházfeldolgozó üzemek vásárolják fel.
A háború előtti időszakban az indiai kereskedő házak megbízottai vették meg a gyöngyöket, majd Bombay-ba, Madras-ba szállították. Az indiai kereskedő házaktól kerültek a perzsa gyöngyök Európába. Napjainkban India termelésének mennyisége egyre jobban kiesik a forgalomból. A gyöngyöket arab kereskedők vásárolják fel, s az ő közvetítésükkel kerülnek át az európai és az amerikai piacokra. A gyöngyhalászatból befolyó pénz mértéke minden évben meglehetősen eltérő. A háború előtti időkben egy-egy év gyöngyhalászatának eredménye akár 1-5 millió dollár érték között ingadozott. A háború alatt a termelés erősen visszaesett. A háború után az emelkedő termelés maximumát az 1928-29-es években érte el, mikor is két, valószínűleg három millió angol font értékű gyöngyöt halásztak ki. Ez a hatalmas gyöngymennyiség azonban az árak lecsökkenéséhez vezetett.
Ceylon gazdag gyöngykagylótelepeit már a Krisztus előtti VI. században is halászták. A telepek a sziget északnyugati csúcsán helyezkednek el, a Mannar felé vezető út mentén. A legfontosabb padok az északi szélesség 8° 30' és 9°-a között húzódnak. Ez a terület szemben található Maruchukkaddi-val, a ceyloni gyöngykereskedelem csomópontjával. Negumbó-tól Mannarig húzódnak a két angol mérföld hosszúságot és kétötöd mérföld szélességet elérő padok egymás mellett és mögött szépen sorakozva. A szárazulattól messze bent a tengerben terülnek el. A tengerfenekét itt korall-mész által összecementált durvaszemű gránit, homok és kagylótörmelék építi fel. A kagylóknak a 11-24 méter közötti mélységekben a legalkalmasabbak az életfeltételek. A telepeket a rablógazdálkodás ellen az államhatalom védi. A halászat minden évben csak bizonyos, kijelölt övekben van engedélyezve és csak tenyérnyi nagyságú és ujjnyi széles, vagy ennél nagyobb kagylókat szabad felszínre hozni. A halászati idő márciustól április végéig tart, mivel a vidéken aránylag ekkor a legnyugodtabb a tenger.
Évente körülbelül 300 bárka halászik itt átlagosan tíz-tíz búvárral. Naponta minden bárka 15-20 ezer kagylót hoz a felszínre. A partra ki vitt kagylókat rothasztják, majd erős vízsugárral átmossák s az előkerült gyöngyöket összegyűjtik. Ezután a rostaszerkezettel megtisztítva nagyság szerint osztályozzák. Bár a gyöngyök minősége jó, nagy átlagban mégis alul marad a Perzsa-öbölből származók gyöngyökkel szemben.
Az évi termelés itt erősen ingadozik, mivel a több jó évet egészen rossz évek követnek, majd egy kis idő múlva ugrásszerűen megemelkedik a termelés s aztán ismét hirtelen csökkenni kezd. Az elmúlt században például csak 36 év volt eredményes a halászat szempontjából, a többi év közel meddőnek mondható volt. Az 1905-ös év viszont kiváló eredménnyel zárult, jók voltak a rá következő évek is, ezek után azonban egészen 1925-ig igen rossz évek következtek egymás után.
Rengeteg kárt okoznak a telep állományában a rablóhalakon és a tengeri csillagokon kívül, a kedvezőtlen irányú áramlatok, melyek hatalmas iszap mennyiséget, moszattömegeket hordanak a telepekre vagy a kagylóivadékokat jelentős mennyiségben sodorják el a telepekről olyan helyekre, ahol a fiatal állatok könnyen elpusztulnak. Az Ipantivusban állomásozó biológiai kutatóintézet vezetője azt tanácsolta, hogy a kagylókat Röntgen-sugarakkal világítsák át, hogy kiderüljön, vajon tartalmaznak-e gyöngyöket. A felvételeken a gyöngyszemek halvány foltocskák alakjában jelentkeznek. A gyöngyöt nem tartalmazó kagylókat visszatelepítik a tengerbe, hogy az állományt feleslegesen ne csökkentsék.
Ausztrália telepei a kontinens északi- és északnyugati partvidékén terülnek el Kap-Yorktól Shark Bayig. Csak 1868-ban kezdődték meg a rendszeres halászatot a fehéres színű, ezüstös fényű gyöngyökért. Az Európában kedvelt gyöngyök mellett inkább a gyöngyházért folyik főleg a halászat. Ausztrália gyöngykagylótelepei szolgáltatják a kereskedelembe kerülő gyöngyházak túlnyomó mennyiségét. A nem éppen gyakorinak mondható gyöngyök között nem egyszer akadnak egészen kivételes nagyságúak is. A gyöngyök értéke általában kisebb a perzsa gyöngyök értékénél. Ausztráliában az évi átlagos gyöngytermelés 75 ezer font értékűre tehető. Az ausztráliai szigetvilág számos jelentős teleppel rendelkezik (Tuamotu Társaság, Fidzsi-szigetek, Tongareva, Új-Kaledonia partjai), amelyek főleg gyöngyházat szolgáltatnak, a gyöngytermelésük pedig nem számottevő.
A Tahiti-szigetek gyöngypadjai is igen gazdagnak mondhatóak, évi gyöngytermelésük 15-20 ezer font értékűre becsülhető. Az itt felszínre hozott gyöngyök nagysága eléri a 60 graint is. Mintegy folytatásaként tekinthető az ausztráliai telepeknek a Celebes, Borneo, majd Japán egyes partvidékéről ismert gyöngykagylópadok. Az európai piacokon az itteni gyöngyöknek nincs nagy szerepe.
Japán gyöngykagylópadjai újabban a tenyésztett gyöngyök révén jutottak különös jelentőséghez. Közép-Amerikának találhatóak gyöngykagylópadjai mind a Csendes-, mind az Atlanti-óceán felé eső partvidékein, amelyeket már jóval Amerika felfedezése előtt halásztak az őslakók. A századok során a hódítók által Spanyolországba szállított mesés mennyiségű gyöngykincsek gyűltek össze. A vidék leggazdagabb telepei, az első hódítók "Gyöngyszigetei", a Panama-öbölben terülnek el. Ezek a telepek kifogástalan fényű, fehéres színű, néha tekintélyes nagyságot is elérő gyöngyöket szolgáltatnak. Viszont napjainkban már elmondható, hogy kimerülőben vannak. Ugyanígy kimerülőben vannak a Mexikói- és Kaliforniai-öböl egykor igen gazdag telepei is.
Déli irányba haladva Nicaragua és Costarica partvidékének egyes pontjai szolgáltatják a gyöngyöket. A Venezuela mellett elterülő Margarita-sziget telepén találták állítólag 1560-ban II. Fülöp spanyol király 134 grain súlyú híres gyöngyét. A venezuelai gyöngyöknek 5 %-a általában eléri a perzsa gyöngyök szépségét. Venezuela jelentősnek mondható gyöngytermeléssel rendelkezik. Átlagosan 100 ezer dollár értékű gyöngyöt szolgáltat évente, melynek köszönhető, hogy a világtermelésben is szerepet játszik.
A kezdetek óta, amióta az emberiség megismerte a gyöngyöket, azóta hamisítják és imitálják is. Ezt a két fogalmat nem szabad összetéveszteni, mivel a gyöngyhamisítás esetében egy eredeti ékszert próbálnak a hamisítók a legpontosabban lemásolni több-kevesebb sikerrel, míg, amikor imitációról beszélünk, akkor a gyöngyökhöz hasonló terméket próbálnak piacra tenni az ügyeskedő csalók.
A legolcsóbb hamisítványokat egyszerű műanyagokból készítik. Ezekhez, a műanyagokhoz különböző lakkokat, halcsontoldatokat, valamint festékeket használnak fel. Viszont ezeknek a kapott ékszereknek annyira sincs köze az igazgyöngyökhöz, hogy egy csoportban sem szabad megemlíteni őket. Azonban ez az előállítási folyamat hamisításnak nem minősül, mivel a kapott műanyag golyók piaci forgalmazása nem törvénybe ütköző, mindössze csak etikátlan egyes üzletemberek részéről, hogy nem tesznek ki táblát az általuk kínált termékhez a következő felirattal: „Ember által gyártott gyöngy.” Viszont ez kötelező előírás a CIBJO (ékszerek, ezüsttárgyak, gyémántok, gyöngyök és drágakövek nemzetközi szervezete) rendeletének megfelelően.
Szintén megtévesztő lehet az édesvizekből származó gyöngyök, amelyeket a kereskedők nem ritkán áron felül adnak el a hozzá nem értő, avatatlan szemű vásárlónak. Ezeknek, a gyöngyöknek a legolcsóbb fajtája a kínai édesvizekben begyűjtött gyöngyök (nem kerek gyöngyök), melyeknek termelői ára 2-4 dollár között mozog, azonban a nagykereskedői ára 10 dollár körül található, míg a kiskereskedői ára ennek a sokszorosa is lehet. Ebben az esetben sem beszélhetünk átverésről, mivel az a kereskedő nem hazudik, aki pearl néven forgalmazza a piacon a legértéktelenebbnek számító gyöngyöket, egyedül csak a sokszázezer forintos kitalált árral csalja tőrbe az óvatlan vásárlókat.
Bielek elemér elmondásai szerint Hawaii az egyike azon helyeknek, ahol az ott megforduló turistákat ipari mértékekben megbecsülhető szinten vezetik félre. Az utcákon számos kereskedő üzlethely nélkül árulja termékeit és ezekről csakis annyit érdemes tudnia az arra tévedt utazónak, hogy messziről kerülje el őket.