A mondák leírásai alapján igazgyöngyök a Vénusz istennő hajáról leperegő vízcseppekből keletkeznek. A hindu nép viszont ennél költőibben megfogalmazva a gyöngyöket a rózsaolaj cseppjeiből származtatja. Keleten még ma is a legtöbb helyen abban a hitben élnek, hogy harmat cseppekből alakulnak ki az igazgyöngyök. Azonban csak azokból, amelyek a tenger felszínére feljövő kagylók páncéljába hullnak bele. Mindez persze csak a keleten meglévő élénk és változatos fantáziavilágnak a terméke. A gyöngyök keletkezésére sokkal gyengébb költői, ám inkább valóságos leírást ad számunkra a tudomány, amely tényei a tudósok hosszas vitájának eredményeként alakultak ki.
Az a tulajdonsága az állatoknak és az embereknek, hogy a testükbe bekerülő kívülről érkező idegen anyagokat különböző burkokkal vonják körül. Például a testbe bejutott golyót a szervezet betokozza, s ugyancsak körbezárja egy tokkal sok esetben magát a gumós gócot is.
Ez a bebörtönzésnek nevezett folyamat segíti az élőlényt, hogy a szervezete semlegesíteni tudja a testidegen anyagot.
Pontosan ilyen módon keletkeznek a gyöngyök is. Viszont a kagylóknál többnyire homok- vagy fövenyszem sodródik az állat köpenye alá. Eleinte a kagyló is olyan válaszreakciót vált ki, mint az ember szeme, ha por érintkezik vele. Ilyen esetekben folyadékot (nyálkát) választ ki, amellyel megpróbálja kimosni az idegen anyagot a szervezetből. Ha ilyen módon nem ér célt, akkor bebörtönzi a betolakodót. Ez a börtön a gyöngy. Kimondottan fényűző és Pazar fogház a homokszem számára.
A vita a tudósok között azon a tényen húzódott sokáig, hogy mi rejtőzik a gyöngy belsejében, vagyis mi a megindítója a keletkezésnek. Nem olyan rége a tudósok még arra esküdtek, hogy a gyöngy magvát valamelyik élősködő féreg petéje alkotja. Ma már azonban pontosan tudjuk, hogy a gyöngyházbörtön fogságában, legtöbb esetben egy-egy homokszem, vagy a héjjal azonos anyagú töredék tartózkodik, az élősködők petéi csak nagyon ritkán fordulnak meg a gyöngyökben.
A puhatestűek héját a köpeny választja ki. Ha a homokszem a köpeny és a héj közé kerül be, akkor a köpeny bemélyül. A mélyedésben található meg az idegen test, amely körül a gödör egyre nagyobb és nagyobb lesz, majd a felső részén be is záródik. Így alakul ki a gyöngytüsző, azaz a gyöngy bölcsője. Ennek a tüszőnek a falai nagyon finom és leheletvékonyságú gyöngyházrétegekből épülnek fel kialakítva a börtönt. Ha a gyöngyből vékony csiszolatot készítünk, akkor annak közepén nagyító alá helyezés után megláthatjuk a homokszemet magát, mint a gyöngy magvát, és körülötte a közös középponttal rendelkező egymásra rakódott rétegeket.
A gyöngynek sok esetben több magja is lehet, ugyanis sokszor a fejlődésben lévő gyöngyök összeolvadnak egymással. A tüszőben szabad fejlődés útján alakul ki a gömb alak. Viszont, ha nyomás éri bármelyik oldalról is, akkor szabálytalanná válik az alakja. A gyöngyök azonban a tüszőn kívül a test szerveiben is kiformálódhatnak (például a héj záróizmaiban, a vesékben, a szaporítószervekben és a szívben). A héjon található szabálytalan kinövéseket álgyöngyöknek nevezzük. A valódi gyöngyök utólag akár össze is nőhetnek a teknő gyöngyházrétegével veszítve értékükből, mivel a leválasztásuk után a nyomok megtalálhatóak a gyöngyökön. Az ilyen gyöngyöket csak foglalatokban tudják felhasználni.
Méretüket tekintve a legkisebb gyöngyök a mákszemnyi mérettől kezdődnek, azonban ezeknek nem tulajdonítanak értéket. Az általunk ismert idáig legnagyobb gyöngyöt melynek tojás alakja van, 1887-ig a francia koronaékszerek között kapott helyet. A legnagyobb gömb alakú gyöngyöt viszont 1906-ban Panama partjainál hozták felszínre a halászok. Ennek súlya 216 grain volt. A gyöngyök mértékegysége a grain negyed karátnak fele meg. Súlya szerint a világ legnagyobb gyöngye, amit a felszínre hoztak 1800 graint nyomott és szabálytalan körte alakú volt. Ez a Hope-féle gyöngy, amit a londoni világkiállításon mutattak be 1851-ben. Történelmi iratok leírásai szerint Magellán, aki először hajózta körbe a Földet, a borneói rajah tulajdonában akkora gyöngyöt látott, ami leírása szerint két galambtojásnak felelt meg.
Az összetett gyöngyök közül a világon a legismertebb a „Déli kereszt”. Ezt a gyöngyöt a déli égbolton megfigyelhető legjellemzőbb csillagképről nevezték el. Kilenc gyöngyből alakult ki, amelyek kereszt formájában kapcsolódtak össze. Egy kis halászinas találta meg Nyugat-Ausztrália partjainál 1883-ban. A gyerek a gazdájának adta át a kincset, aki tíz font értékben adott túl az ékszeren. A gyöngy többször is gazdát cserélt, viszont még ugyanabban az évben 240 000 aranykoronára szökött fel az ára.
A Panama-öbölben egy 15 éves indián kisfiú szintén nagy szerencsére tett szert. A part közelében egy gyöngykagylót talált, melyben szép gyöngy lapult. 1899-ben 8800 koronáért adta el, viszont amikor már a kereskedő, akinek eladta, eladásra bocsátotta, akkor már 22 ezer aranykoronát kapott érte.
A gyöngy értékét megszabja a gyöngy nagysága, alakja, színe és a fénye. Nagyon fontos, hogy a gyöngy felszíne sima és teljesen ép legyen. Általában a legtöbb gyöngy színtelen, de közöttük azok értékesebbek, amelyek teljesen egyneműek és nem felhősek illetve habosak. A gyöngyök között ép úgy megtalálhatóak a feketék, barnák, sárgásak és rózsaszínűek, de az emberek a divat miatt leginkább a színtelent részesítik előnyben. Az igazgyöngyök értéke már régen is magas volt, de még manapság is növekszik az értékük.
Egy spanyol grófnő 1605-ben 3100 aranyat fizetett egyetlen szép amerikai gyöngyért. II Fülöp király egyik vezére, akit Diegonak hívtak, 1571-ben egy körte alakú gyöngyöt ajándékozott az uralkodónak, melyet akkoriban 100 ezer aranyra becsültek. A Hope-féle gyöngyöt 1886-ban 9 ezer font értékben adták el. Lady Douglas ékszereit árverésre bocsátották 1922-ben, melynek egyik darabja egy 222 gyöngyből álló gyöngysor volt. Ezt a gyöngysort 10 300 font értékben árverezték el. 1907-ben Mrs. Lewiss-Hill 229 gyöngyből fűzött nyakékét 16 700 fontért, Lady Gordon-Lemax 287 gyöngyből készített füzérét pedig 25 000 fontért árverezték el. A keleti fejedelmek szintén mesés értékű kincseket birtokolnak.
A legtöbb gyöngy igen érdekes és kalandos történettel rendelkezik. Sok gyöngy szerepel bűnügyi krónikákban, vagy épp vér tapad hozzájuk. A legszebb gyöngy, amit idáig Európában ismertek az úgynevezett „királyné gyöngye” nevet viselte. A koronázási ékszerek részét képezte, azonban az 1792-ben kitört forradalom viharában nyomtalanul eltűnt. Később újra feltűnt Moszkvában, de ekkor már „Pellegrina” volt a neve. Egy Zozima nevű öreg bankár tulajdonát képezte, de a gyöngynek a bankár halála után újra nyoma veszett. Ismeretlen tettesek 1698-ban az angol királyi koronából egy gyönyörű fekete gyöngyöt feszítettek ki. Mely egy ideig nyomtalanul eltűnt. Azonban később egy ékszerésznél újra feltűnt, ahonnan Magyarország első felelős miniszterelnöke Gróf Batthyány Lajos felvásárolta mit sem sejtve a másfél évszázaddal ezelőtt elkövetett lopásról. Mielőtt a gróf meghalt azelőtt a gyöngyöt hűséges inasának ajándékozta. Az inas haláláig hűségesen őrizte a gazdájától kapott ajándékot, melyet később fiára hagyott. Az inas fia azonban pénz szűkében lévén zálogba adta. A zálogos végül úgy döntött, hogy a gyöngyöt a fővárosba küldi fel. Itt a rendőrség is tudomást szerzett a gyöngyről, ami végül egy nyomozásban élesedett ki. A kutatás végén sikeresen kiderítették a gyöngy származásának helyét. A hűséges inas fia mégsem járt pórul mivel a gyöngyöt 2500 font értékben váltotta vissza az angol kormány. Így a gyöngy azóta régi helyén ragyog.
A gyöngyök nemcsak gyöngykagylókban alakulnak ki, hanem egyéb kagylókban is és csigákban is. A Gambier-szigetek közelében élő kalapács-kagyló nagyon szép és igen értékes bronz színben pompázó gyöngyöt termel. A Vénusz kagyló, mely a Csendes-óceánban él ritkán nagy és gyönyörű gyöngyöket állít elő. A norvég partokon megtalálható Modióla nevű kagylókban is előfordulnak gyöngyök, valamint néhány osztrigában és tenyésztett fekete kagylóteknőben. Ezek azonban ritkaságnak minősülnek, míg a gyöngykagylóban talált gyöngyök aránylag gyakoriak, ha nem is mindig értékesek.
Valójában a gyöngykagyló elnevezés egy gyűjtőnév. A legszebb gyöngyöket a 20 cm-es Meleagrina (Avicula) margaritifera szolgáltatja. A legkisebb gyöngykagyló a Margaritifera vulgaris, mivel átmérője mindössze 6-7 cm. A Margaritifera vulgaris az Indiai-óceánban, különösen Ceylon-part vizeiben, valamint a Perzsa-öbölben és a Vörös-tengerben tenyészik, gyöngyei ezüstös fényűek. A Margaritifera maratlantica átmérője 20 cm, a Kaliforniai-öbölben, Mexikó és Panama partjain él. Margaritifera maratlantica termeli a híres, de ritka fekete gyöngyöket. Az óriási gyöngykagyló (Margaritifera maxima) Ausztrália partjainál él, amely 33 cm-re és 5 kg súlyúra is meg nő, viszont kevés gyöngyöt szolgáltat, de azok többnyire jókora méretűek. A Mexikói-öböl partjainál, különösen Venezuela mentén él a kis Margaritifera radiata, Japán partjai mentén pedig a Margarita martense. Mindkettőnek a gyöngyei okkersárga, sárga és gyakran barnásan pettyezettek.
A gyöngy már az ókorban kedvelt ékszernek számított és már akkor felvetődött a gondolat, hogy a gyöngykagylókat mesterséges gyöngytermelésre lehetne-e késztetni. Philostratos leírásából tudjuk, hogy mesterséges gyöngytermeléssel már akkor foglalkoztak az arabok. A titkát természetesen nem árulták el Philostratosnak. Helyette azt a mesét adták át neki, hogy a kagylókat kihalásszák, varázsigéket suttognak, majd valami nedvet csöpögtetnek teknőik közé, ami azután gyönggyé keményedik meg a kagylókban.
A kínaiak már a XIV. században ismerték a mesterséges gyöngytermelés módszereit. Entrecolle Jézus-társasági atya 1734-ben leírja, hogy a kínaiak szétmorzsolt gyöngydarabkákat és más gömböcskéket dugdosnak a kagylókba, és azokat gyöngyházréteg burkolja körül. A mesterséges gyöngytermelés Linnét is sokat foglalkoztatta, és 1784-ben már azt hitte, hogy megtalálta az eljárás nyitját. A svéd kormány nagyobb összeggel támogatta próbálkozásait. Később azonban a dánok vették meg találmányát, de később rájöttek, hogy rossz vásárt csináltak vele, mivel Linné módszerével soha senki nem tudott gyöngyöt termelni. A hátrahagyott írásaiból kiderült, hogy Linné a kagyló héját megfúrta és vékony ezüsthuzallal a lyukon keresztül kis mészgömböt dugott be, amelyet a kagylónak gyöngyházréteggel kellett volna beburkolnia. A huzalt kisebb időközönként beljebb dugták, hogy a héjhoz ne tudjon nőni a keletkező gyöngy. Rengeteg kagylót oltott be titkos anyagával és 300 ezüstdollár értékű gyöngyöt állított elő.
Kínában, Tisin közelében (Cse-kiang tartomány) hivatásszerűen foglalkoznak gyöngytermeléssel két község lakói, körülbelül ötezer család. Ehhez folyami gyöngykagylót (Dipsas plicatus) használnak. A köpenye alá gyöngyházgömböket, kámforral összegyúrt galacsinokat vagy ólomból öntött apró Buddha-szobrokat dugnak. A köpeny ezeket, a testeket pár év alatt vékony gyöngyházréteggel vonja be. Ekkor kiveszik a behelyezett tárgyat, s a helyüket viasszal töltik ki. Ezt a módszert már Ceylonban is sikerrel ki próbálták.
Tahiti partjainál Bouchon-Bradely pedig Linné eljárásával jutott kedvező eredményhez. É-Amerikában és a Kaliforniai-öbölben is a mesterséges gyöngytermelésre sok kísérletet hajtottak végre, de ezek mind kudarcot vallottak. A gyöngytermelés igazi mesterei a japánok voltak. Kokichi Mikimoto 1890-ben China tartományban, az Ago-öbölben rendezett be gyöngytenyésztő farmot, amelyben tíz év elteltével már milliónál is több gyöngykagyló volt és évente 50 ezer úgynevezett japán gyöngyöt tudott itt megtermelni.
A japán gyöngyök belseje a gyöngyházgömb, amelyet vékony gyöngyházréteg von körbe. Azon a helyen, ahol a héjjal érintkezik, ott hiányzik a gyöngyházréteg. Emiatt két gyöngyből alakítanak ki egyet és az összeragasztás helyénél foglalják be. A japán gyöngynek könnyen lepattog a vékony gyöngyház-bevonata. A tokiói egyetem egyik tanára, Nisikava hosszú éveken keresztül kísérletezett mesterséges gyöngytermeléssel.
Néhány évvel ezelőtt olyan eredményt tudott elérni, amellyel lázba hozta az egész ékszerpiacot. Többféle szenzációs című cikk vastag betűi jelentették be a japán tudós felfedezését, mint a „Katasztrófa a gyöngypiacon”, vagy a „ A gyöngyhalászat vége”. Az újfajta japán gyöngyöt nem lehetett ugyanis megkülönböztetni egyáltalán az igazitól. Magvát gombostűfejnyi gyöngyházgömb képezte, amelyet minden irányban gyöngyházrétegek vesznek körül. Ha egy ilyen gyöngyöt kettéfűrészelünk a magva kiesik, mivel a gyöngyházréteggel nincs egyetlen ponton sem összenőve. Az üreg fala, amelyben a mag található, épp olyan szép gyöngyfényű, mint maga a gyöngy felülete. Az igazgyöngyök a véletlen művei, míg Nisikaváé pedig tudatos beavatkozás eredményeként jöttek létre. Az igazgyöngy magva többnyire kis kvarcszem szokott lenni, míg Nisikaváé kis gyöngyházgömb volt. Ennyi volt mindössze a két gyöngyféleség között a különbség.
A gyöngypiac rettegése kezdetben jogos volt, mivel a világon mindössze egy-két olyan kiváló szakember akad, aki külső vizsgálatok alapján meg tudja különböztetni őket egymástól. Kettéfűrészeléssel ugyan meg lehetett állapítani, hogy melyik a természetes gyöngy és melyik a mesterséges, de ezzel a gyöngyöt tönkre is tesszük a vizsgálat során. Sarkított fény segítségével is el lehet különítetni őket egymástól, de ehhez pedig a gyöngyből vékony csiszolatot kellett készíteni. Átvilágítással nem állapíthatunk meg a kétféle gyöngy között semmiféle különbséget sem. 1926-ban Párizsban elhunyt Szilárd Béla, a madridi egyetem volt tanára kidolgozott egy megbízható eljárást a megkülönböztetésre. Később Nacken, a frankfurti egyetem tanára a segédjével Jagerrel együtt olyan készüléket állított össze, amelynek segítségével biztosan felismerhető a Nisikava-féle gyöngy.
Túlzott volt különben is a gyöngypiac riadalma, mivel egyáltalán nem nyomták le az árakat a Nisikava-gyöngyök, mivel az új japán gyöngy termesztése igen költséges, sokáig tart és a kagylók közül sok elpusztul a folyamat során. Mindamellett a gyöngytermelés igen nagy jövedelmet hoz.
Ausztrália partjainál, a Mexikói- és a Kaliforniai-öbölben végeznek gyöngyhalászatot. Ezek közül a legrégebbi a Vörös-tengerben, a Perzsa-öbölben, Ceylon mellett található, ahol már az ókorban is halászták a gyöngyöket. Kínában a gyöngyöket már sok századdal Krisztus születése előtt elfogadták adó formájában és vámként. A legrégebbi kínai szótárban, az Url-Ja-ban, amely Krisztus előtt ezer esztendővel keletkezett, a gyöngyöket, mint ékszert és amulettet találjuk megemlítve. Krisztus előtt két évszázaddal Indiából és Kínából származott a gyöngyök túlnyomó része.
Vuti császár (Kr. e. 140-86.) külön hajókat szereltetett fel azzal a céllal, hogy gyöngyöket hozzanak számára. A távol kelet gyöngybőségére jellemző volt, hogy már a XI. században az indiai király követe a kihallgatása alkalmával igazgyöngyöket szórt szét maga előtt így közeledve térden csúszva a kínai császár felé. Marco Polo, a velencei hajós, aki beutazta Kínát a XIII. század második felében, leírást ad arról a pazar pompáról, amelyet kifejeznek a kínaiak a gyöngydíszítésekkel.
Kublaj, tatár kán ünnepségek alkalmával ajándék formájában arannyal átszőtt és gyöngyökkel díszített ruhákat osztogatott szét. A biblia leírásából tudjuk, hogy a zsidóknál is divat volt a gyöngyékszer. Igen kedvelt ékszer volt Egyiptomban is, ahová Indiából szállították be a gyöngyöket. Kleopátra királynőnek gyöngyökkel díszítették még a sírját is.
A hagyomány úgy tartja, hogy Kleopátra örökölte az emberemlékezet óta legnagyobb két gyöngyöt, melyet fülbevalónak fogaltatott be. Plinius leírásai elmesélik, hogy az Antonius tiszteletére adott lakomán Kleopátra az egyik gyöngyöt a boros kehelybe dobta, mely ott feloldódott. Kleopátra be akarta dobni a borba a másik gyöngyöt is, de ebben Lucius Plancus megakadályozta. Így később Agrippa tulajdonába került a megmentett gyöngy, aki kettéfűrészeltette és a Vénusz-szobor szemüregébe helyeztette el, melyet Pantheonban állítottak fel.
A gyöngyhalász-telepek termelékenysége nem egyforma és egyáltalán nem állandó. A ceyloni gyöngyhalászatot pl. többször is be kellett szüntetni, mivel a telep teljesen kimerült. Kedvezőtlen körülmények fogták vissza a telepet, mint például az, hogy rossz áramlatok eliszaposították a kagylópadokat, vagy pedig a ragadozó halak pusztították el a gyöngytermő kagylók parányi álcáit. Ceylon környékén már Vijaya király uralkodása alatt is híres halászat folyt. Madura király az apósát Krisztus születése előtt hat századdal 200 ezer rúpiát érő gyöngyökkel lepte meg. Valamennyi darabot a paradicsomi sziget környékén halászták ki. Ceylon mentén a gyöngyhalászat legutóbb 19 évig szünetelt. Az angol gyarmatügyi hivatal hosszú évek át szakértőkkel vizsgáltatta a kimerülés okát. Azokat a sziklapadokat, felmérték és helyzetüket úszó zászlós bójákkal jelölték meg amelyeken a gyöngykagylók tenyésznek.
Pearson szakértő irányítása alatt a Mabnar-öbölben újra megindult a halászat. A halászat módja Vijaya király ideje óta nem változott semmit, azon kívül, hogy a brit kormány három ellenőrző gőzöst tart állandóan az öbölben. Valamint a különbség mindössze még abban van, hogy Vijaya király idejében a padokat még nem jelölték a habokon úszó piros-fehér zászlók. A munka a kikötő kapitányság árbocrúdján felhúzott kék lobogóval kezdődik, ha ez megtörténik, akkor a vontatógőzösök kötélre veszik a gyöngyhalászbárkákat és kivonulnak a célállomásra.
A legénység búvárokból és úgynevezett mundukokból áll. Az utóbbiaknak az a feladatuk, hogy leeresszék és felhúzzák a búvárokat a fedélzetre a kötél segítségével. A fedélzeten tarka kép látható, míg a gyöngypadokat eléri a hajó. Tarka turbánok rikítanak, valamint a színes övek zűrzavara élénkíti az ócska vitorlásokat. Amint megérkeznek, szegényes ruházatukat a fedélzeten szétdobálják, és nem marad más a búvárokon, mint a sötétkék ing, amelynek a feladata az, hogy eltakarja a búvárokat a cápák szeme elől. Legtöbbször viszont a búvárok teljesen meztelenül buknak alá és csak a vékony övük van. A bárkák lehorgonyoznak a padok felett és a búvárok egymás után merülnek el a sötétkék vízben. A búvárok többnyire a Perzsa-öbölből származó arabok, valamint dél-indiai és ceyloni tamulok és szingalézek. Az arabok sokkal jobb búvárok, mint a ceyloniak, mivel kitartóbbak és rendszeresebben dolgoznak. A stoppoló órák segítségével pontosan meg tudták állapítani, hogy a búvárok átlagosan 60-70 másodpercig tartják bent a víz alatt a levegőjüket. Azonban ritkán akadnak olyan emberek is, akik kivételesen teljes két percig kibírják a víz alatt munkálkodva.
Kivörösödött arccal és didergő testtel jönnek fel a búvárok időnként és a bárka tűzhelyénél melegednek fel és pihennek meg a következő merülésig. Súly van erősítve a kötélre, amellyel leeresztik a búvárokat. Ezekre, a súlyokra állnak rá a búvárok. Fél kezükkel megkapaszkodnak a kötélben, a másik kezükben pedig a zsinegre erősített kosarat fogják. Ebben a kosárban hozzá fel a felszínre a padokról lefeszített kagylókat. Az övükbe bele van dugva egy hajlított hegyű kés, vagy pedig a szájukban tartva viszik le magukkal a mélybe. Ha a búvárok a kötelet megrántják, akkor a mundukok azonnal felhúzzák.
Mikor az óra pontosan tizenkét órát üt, akkor eldördül a felvigyázóhajó ágyúja, mely ezzel jelzi, hogy véget ért a munka. A vontatóhajók ismét beállnak a dhoney elé, és együtt megindulnak hazafelé. Alig, hogy feltűnik előttük a kikötő, otthagyják a gőzösöket és egy valóságos kis versenyfutás kezdődik meg. A kereskedők várják őket a parton, és mindenki első akar lenni, hogy minél jobb árat tudjon el érni ebben a nagy versenyben. A kormány hivatalnokai még a bárkákon lepecsételik a zsákmányt tartalmazó zacskókat és a parton is ugyan úgy hivatalosan bontják is fel. A búvárok a zsákmány harmadát kapják meg. A zsákmányt a kihalászott kagylók képezik, melyekről csak később, szorgos vizsgálatok elvégzése után derül ki, hogy tartalmaznak-e valamirevaló gyöngyöt, vagy csak a teknőjüket lehet értékesíteni. A kagylókat nagy edényekbe gyűjtik össze, ahol elpusztulnak és puha részeiket sziták segítségével többször átrostálják, hogy ha esetlegesen gyöngyöket tartalmaznak, akkor azt megtalálják.
Napjainkban a Vörös-tengerben a Dzsidda és Dalak környékén halásznak, de a kifogott termés jelentéktelennek minősül. A Perzsa-öbölben, valamint a Dahrein-szigetek mellett terülnek el a világ leggazdagabb gyöngyhalásztelepei. Az ausztráliai és az amerikai vizekben a gyöngyhalászok búváröltönyökben dolgoznak, de azért rájuk nézve is a cápák csak akkora veszélyt jelentenek, mint az Indiai-óceánban meztelen testtel halászó búvárokra, akik a selyemfényű gyöngyökért minden percben életüket kockáztatják. Az a tény, hogy a gyöngyök lepergett könnyekből születnének meg, az csak egy régi mese. Viszont az a tény, hogy halászata sok könnyel jár, az a szomorú valóság tárgya. Nagy értéke van minden egyes gyöngynek, melyet kihalásznak, ami a gyönyörű asszonyok nyakán ékeskedik. Ennek az emberi egészség az ára.
A legkorábbi írásaink, amelyek gyöngyökkel kapcsolatban fennmaradtak Kínából, Indiából és Ceylonról származnak, ezek még jóval a rómaiak gyöngykultuszának széles körben való elterjedése előtti időkből maradtak a köztudatban. Az időszámításunk előtti ezerből számunkra fennmaradt ókori hindu könyv, a Rigveda, mely szerint „Krisna a tenger mélyéről gyöngyöket hozott fel leányának esküvője alkalmából”. Olinius Secundus római történetíró elmondásai szerint az időszámításunk előtti I. évszázadban a gyöngyöket a legdrágábbnak számító ajándékoknak tartották. Kleopátra azzal a céllal, hogy Antoniust elkápráztassa egy kisebb vagyont érő gyöngyöt oldott fel egy pohár ecetben, amit egy hajtásra meg is ivott, ezzel bizonyította azt, hogy mérhetetlen gazdagsággal rendelkezik.
A gyöngyök rendelkeznek egy több ezer éves kultusszal, amelynek hagyománya még a mai napig is él a köztudatban, sőt most a XXI. század küszöbén sokféle gyöngyök iránt való igény egyre növekvőben van. Az 1996-os években a gyöngyök látványosan kezdenek visszatérni a divat világába, ezért ezt az évet tartják számon, mint a gyöngyök visszatérésének kezdete. Ezekben az években ez a különös természeti ajándék újra az ékszerészek, a média, és nem utolsó sorban megemlíthető, hogy a hölgyek figyelmének középpontjába került. A töretlen fellendülés még a mai napig is tart, amely nagymértékben köszönhető annak a varázslatosan szép, misztikus és érzéki tahiti gyöngyöknek.
Az alábbi idézetben a gyöngyöknek a nőkre gyakorolt mágikus hatását próbálja szavakba önteni az író:
"Talán legnagyobb hatalma a mélysége. A szem nem képes megnyugodni a felszínén. Vegye úgy, hogy figyelmeztették. Mint a langyos, trópusi tenger éjjel, úgy vonzz magába a tahiti gyöngy." (Adler)